2011. április 24., vasárnap

Májusra készülve


A Húsvétot kihagyva készülök már a májusra. Szükséges is, mert nagyon sok készül ebből az ajándéktáblácskából, alig van egy hetem és még nincs mind készen. Szeretem a májust! No nem csak azért, mert akkor van a születésnapom, (bár ez is biztosan befolyásolja vonzódásomat ehhez a hónaphoz) az anyák napja, gyereknap...hanem mert egyszerűen olyan szép! Mind színeiben, mind illatában..ahogy kibontakozik a nyár. Nem is tudom egyszerűen csak úgy! :)

Próbáltam egy szép rügyfakadást idéző színt kitalálni ehhez a dekorációmhoz, és az első igényekhez is viszonyultam, miszerint legyenek rajta színes virágok. Szeretem ezt az ábrázolást, mármint az indákat, így arra gondoltam erre is tekervényeket festek, mint a Házi Áldás táblámra. Persze alapjaiban mindig benne marad majd egy kis "mesés rajzolgatás". Volt aki megmosolyogta, hogy háát, arrannyoska, volt aki még szebbnek látta, mint amilyennek én látom. Úgy érzem sikerült megint olyat alkotnom, ami megosztja a véleményeket, de összességében véve egységet teremtenek benne a mese és dekoráció kifejezések és ez a lényeg! Van úgy, hogy néha azt érzem azok a munkáim sikerülnek jól, és válnak közkedveltté, amik nekem kevésbé tetszenek. Ez olyan törvényszerűnek tűnik, de a tapasztalatok ezt mutatják. Azonban az is tapasztalat, hogy másnap minden munkámat szebbnek látom :)
Elsősorban anyák napjára készült, elsőként "Anyák Napjára" címmel, de a második táblámat már " Édesanyámnak" felirattal láttam el, hogy más alkalmakra, vagy csak alkalom nélkül is lehessen ajándékozni. Hogy sikerült?  A Vásárteremen meg is vásárolhatod!

Anyák napi üdvözlő tábla
 Ha tetszik, itt kedvelheted a bejegyzést, vagy hagyhatsz hozzászólást:

2 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon szépek a munkáid. Örülök, hogy rád bukkantam :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Buba!

    Örülök, hogy erre jártál! Köszönöm, hogy megtisztelsz figyelmeddel! Én is szoktam ám nézelődni Nálad!:) Te is, szép dolgokat készítesz! :) Várlak máskor is!

    VálaszTörlés